Holnap lesz az EMA (European Music Awards) díjátadó ahol a fiúk is jelölve vannak a "legjobb rajongók" kategóriában, remélem sikerül megnyerniük újra!:)
A másik hír, hogy idén a kislemez már megjelenik és az album pedig jövőre, bár már annyi ilyen hír volt, hogy nem tudom eldönteni melyiknek is lehet hinni.
Most pedig jöjjön a rész! :))
See you again
16. rész
Amíg mi nem tudtuk eldönteni, hogy a kapcsolatunk most
melyik oldalra fog leesni, Tom igenis tudta, hogy mit akar.
Korán reggel már a virágboltba ment és egy csokrot
állítatott össze, majd a stúdiózás után egyből bevásárolni indult és neki
látott a főzésnek.
Kényelmetlen farmerjét levette és egy szürke pamut
nadrágban kezdett főzni meg egy fehér trikóban.
Először a levesnek látott neki, majd a főételnek és
aztán a desszertnek.
Este hat óra
felé már-már készen volt a teljes menüvel. Megterített és neki látott
készülődni félhétkor már úton volt.
-
Szia- köszönt vigyorogva a lány
-
Hello- néz rajta végig Tom.
Egy
fehér egybe ruha volt rajta hozzáillő cipővel, a haját egyszerűen leengedte és
piros rúzzsal emelte ki ajkait.
-
Gyere be- áll arrébb- még bepakolok a táskámba és mehetünk.
Bement a szobájába és pár perc múlva ki is jött.
-
Nagyon csinos vagy
-
Köszönöm- pirul el
-
Akkor indulhatunk?
- Igen
Lina bezárt és kigyalogoltak az autóhoz, az úton
nemigen szóltak egymáshoz, Tom tekintete az úton és a lány combjai között járt.
Mikor odaértek a ház elé Tom ajtót nyitott neki és együtt mentek fel a lakásba.
- Hm,
de jó illatok vannak itt- szagol a levegőbe Lina
-
Igyekeztem- vigyorog- gyere az ebédlőbe- indul előre
A konyha és az ebédlő egybe volt nyitva és rá lehetett
látni innen a lakás többi részére is.
- Szép
nagy házatok van- járja körbe tekintetével Lina a házat
-
Igyekeztünk, bár Bill gardróbja lassan már új házat igényel
-
Azért Te sem veted meg a divatot
- Hát
nem, de sapkák a kedvenceim
Kihúzta neki a széket és a virágot is odavitte.
-
Remélem tetszik- nyújtja- az eladó szerint ezt szeretik legjobban a nők, bár
mondtam neki, hogy különleges személyé lesz, de azt mondta ne aggódjak
-
Nagyon szép- veszi át és beleszagol- szeretem a fehér rózsát
-
Akkor jó, ez miatt jobban ideges voltam, mint a vacsora miatt
A levest csöndben ették és a főételig ritkán váltottak
szót.
- Ezek
után kíváncsi leszek a desszertre- iszik bele a borba a lány
-
Remélem finom lesz
-
Egyedül főztél?
-
Igen, bár a desszertben egyszer felhívtam anyát, de azt mondta, hogy ha úgy
csináltam, ahogy mondta nem lesz baj
-
Csokis brownie vaniliás fagyival
-
Komolyan?- lepődik meg
-
Komolyan- vigyorog és neki látott a konyhába tálalni
- Lili
adta le a drótot, hogy az a kedvencem?
- Nem,
de komolyan- néz fel majd újra a sütire- megérzés volt
-
Micsoda női megérzésekkel rendelkezel Kaulitz- vigyorog
- Csak
tudom, mit szeretnek a nők- súgja a fülébe mikor odavitte neki a sütit
- Hát
ez valami mennyei- nyeli le az első falatot a lány
-
Igyekeztem- kóstol bele
-
Nagyon finom volt- dől hátra a lány- teljesen megleptél
-
Minden fiút levizsgáztatsz főzéssel?
- Nem,
csak azokat, akiken látom, hogy komolyan érdeklem őket- iszik a borába
A desszert után kiültek a hátsó teraszra egy üveg bor
társaságában és ott beszélgettek.
- És
neked volt valami extrém hely?- kérdez vissza Lina
-
Volt- iszik a borába Tom- de eléggé ciki volt a helyzet
-
Miért?
- A lányt
kivittem a mezőre egy pár bokor mögött csináltuk és valami összecsipkedte a
fenekemet, utána eléggé ciki volt elmondani anyának, aki furcsállta, hogy a
fenekemet vakargatom egésznap
A lány
először a röhögéstől megszólalni sem tudott.
-
Igazán rendes vagy, hogy kinevetsz- vágja be a mű durcit
-
Bocsi- vág komoly arcot, de nem sikerült neki- csak ilyet még nem hallottam
-
Milyen a tökéletes pasi számodra?
- Aki
határozott, igazat mond és nem ver át, legyen humora és stílusa és eltudja
fogadni, hogy nekem a munka az első most egy darabig. Neked a tökéletes nő?
-
Humoros, vicces és ne legyen kétszínű, és szeresse Billt, aki engem megkap őt
is
- Ez
aranyos- mosolyodik el
Zenéről, filmekről, munkáról, Billről, divatról és
egyéb témát is körbejártak aznap éjszaka.
- Azt
hiszem lassan mennem kell- áll fel Lina
-
Maradj még- kérleli Tom
- Nem
lehet, holnap egy szuper szülinapot kell levezényelnem- vigyorog
Tom hazavitte és már az ajtóban következett a búcsú
perce.
-
Nagyon köszönöm az estét Tom- nem kerülte el a srác figyelmét, hogy most nem
Kaulitznak szólította.
-
Remélem ismételünk majd
-
Mindenféleképp- mosolyodik el és az órájára néz- Boldog szülinapot Kaulitz-
suttogta a szájába és egy kis puszit adva a szája sarkára bement.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése