See you again
25. rész
Tom hazavitte Linát és amint beért a lakásba Nekem is
elújságolta a nagy hírt.
-
Örülök Nektek tesó- veregette hátha Bill Tomot
- Hát
még én- vigyorog- életem legjobb napja
- Azt
elhiszem, és tudja, hogy mivel jár egy Kaulitz-al lenni?
-
Tudja, hogy nem verhetjük nagydobra a kapcsolatunkat, de neki tökéletesen
megfelel
- Csak
a turnén lesz rossz, hogy nem nagyon tudtok találkozni
- Ne
hozd már le a kedvem
-
Bocsi- lapít
Hétfőn sor került az interjúra, amit már országszerte
minden rajongó várt. A fiúknak tökéletes volt a megjelenésük. Billel folyton
kerestük az alkalmat, hogy kicsit kettesben legyünk előtte, de ahogy az egyik
kiment a másik úgy jött be az ajtón.
A stúdióban állították fel a kamerát, a fiúk pedig
leültek a fekete kanapéra és várták a kérdéseket.
(az interjú a Humanoid City
interjúból lett bevágva)
- Február végén elindul a turné. Hogyan
adtátok neki ezt a nevet? És mit is jelent pontosan a Humanoid Város?-
kezdte a riporter
-
Azért is ez a neve, hogy „Humanoid City” mert ez a város velünk lesz, ez a mi
városunk. Az egész amolyan futurisztikus lesz, és az egész színpadot Londonban
építették. Nagyszerű lesz- válaszolta Bill
- Most merre fogtok turnézni?
- Mi
végigutazzuk- kezdte Bill
- Egész
Európát- fejezte beTom
- Mennyire fontos nektek a jó étel a turnén,
illetve ki készíti el nektek?Netán az édesanyátok is veletek lesz?
- Oh
nem, viszont van egy nagyon jó csapatunk, akik mindent megtesznek nekünk, és
van egy nagyszerű szakácsunk Jutta, és ő főz nekünk, minden jót. - Tom
- És
minden vegetáriánus lesz. - Bill
- Ez
egy vegetáriánus turné lesz. - Tom
-
Óóóóó- vágja a szomorú fejet Georg
- Néha
azért Gustav és Georg kapnak egy kis halat, de ezen kívül minden vegetáriánus
lesz. - Bill
- Én
magammal viszem a steakemet. – Gustav
- Vannak, olyan városok melyekhez különleges
emlékek kötnek, vagy amiket újra látni szeretnétek?
- Azt hiszem a legjobb fellépni
az mindig is Németországban volt, Hamburgban, ahol a családjaink is élnek -
Bill
- Szerintem
minden város nagyszerű lesz, ahol fellépünk majd. -Tom
- Mit várhatnak a rajongók,
melyik dalokat fogjátok lejátszani?
-
Minden dalt lejátszunk a Humanoid albumról, és persze néhány kedvenc régi dalt
is előadunk, lesznek új dolgok is, lesznek meglepetések is. Szerintem ez lesz a
legjobb show-nk. - Bill
-
Nagyszerű új dalokkal. Kedvenc régi dal?- Tom
-
Monsoon- Bill
- A show angolul vagy németül
lesz?
- Egy része angolul lesz, egy része németül.
Lesznek mixek is. Vannak dalok, amiket csak németül, és vannak dalok, amiket
csak angolul adunk majd elő.
- Vannak dalok, amiket
várjátok, hogy élőben is játsszátok?
-
Nekem személy szerint mindig is tetszett a ’Dogs Unleashed” ehhez lesz egy
különleges dolog- csillan fel Bill szeme
- Én
szeretem még a nyitó dalt a ’Noise-t’ is. Az nagyon jó- Tom
- A
show közepén lesz majd pár különlegesség. -Bill
- Igen,
a Noise, az első dal, az nagyon tuti. - Gustav
- Georg
nagy kedvence a ’Schönes Mädchen aus dem All” bár ezt a dalt nem fogjuk
lejátszani a turnén. – Tom
Elkezdtek
nevetni mindannyian.
- A Humanoid albumon sokkal
elektronikusabb a hangzás. Más
hangszereket is használtok, mint amiket eddig megszokhattunk?
- Iiiiigeeeeen!-
válaszol rögtön Bill
- Én
zongorázni fogok, Georg szintetizátoron fog játszani. Tom
- Játszani.
–idézőjelet mutat Bill- Nem valami jó benne, de fogjuk rá…
- Billnek
meg elég a mikrofon. – vigyorog Tom- Szóval én játszok zongorán,
szintetizátorozunk, gitározunk, és háttér énekelünk is. Szóval tudjátok…
- Nekünk
van a legnehezebb dolgunk. - Georg
- Több
pénzt kéne keressünk, mint Bill!- Tom
- Ez
nevetséges!- legyint a kezével Bill
- Nem félsz a színpadon való
zongorázástól? Teljesen más a gitározáshoz képest.
- Kicsit
ideges vagyok…
-
Persze- Bill- kicsit… pff… olyan ideges, hogy alig alszik…
- De
tudjátok, én vagyok a legtehetségesebb srác a bandából, és meg tudom csinálni.
Meg tudom csinálni…- húzza ki magát vigyorogva Tom
- Már jó néhányszor láthattunk
tőletek nagyszerű színpadi effektusokat. Mivel készültetek most?
- Azt hiszem, ez az eddigi
legnagyobb Tokio Hotel produkció, 11 kamionunk lesz, és 50 stábtagunk. És lesz
tűz, és különleges effektusok, és minden reggel a színpad a csarnok két
különböző részére lesz megépítve, szóval…- Bill
- Ez az első alkalom, hogy
valóban a saját színpadunk lesz. Teljesen a miénk, semmi nem lesz a csarnoké.
- Tom
- Ha csak 3 dolgot vihetnétek
magatokkal a turné buszba, mik lennének azok?
- Számomra
az egyik kutyám, egy táska mindennel amire szükségem van és talán a laptopom-
Bill
- 3
táska mindennel, amire szükségem van- Gustav
- A
barátnőm, az új kutyám. - Georg
- Én
vinnék egy gitárt, egy kutyát és a laptopom. Ez volt az első jó válasz- néz a
többiekre Tom
Ezen kívül még szó esett a ruhákról, a rajongóknak
kitalált extra találkozóról és a lányokról is, amire a fiúk eléggé sejtelmesen
válaszoltak.
- Na
milyen voltam?- jön oda Bill hozzám, mikor végeztek
-
Szuper, de legközelebb a fiúkat is hagyd szóhoz jutni- simítom hátra a haját
- Bill
mindig beszél- Georg
- Remek
volt, akkor is- David- mostantól srácok kicsi pihenő, ha lesz valami akkor
jelentkezem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése